Lubics Szilvia - avagy Garmin Forerunner 310 XT-vel az élvonalban

Mióta futok, nagyon szerettem volna egy olyan órát, amivel pontosan mérni tudom a megtett távolságot, ezáltal a tempómat. Főleg idegen helyen futva zavart, hogy nem tudom mennyit is futottam, sokszor autóval mértük le edzés után a távokat.

2009-től az edzéseim alapját a pulzuskontroll adta. Szerettem volna egy órát, amiben bízhatok, mind a távolság- mind a pulzusmérés szempontjából. A Garmin órákat nézegettem. Hatalmas előnye a GPS alapú távolságmérésű Garmin órákban, hogy nem kell kiegészítő szerkezet az óra mellé, amit a lábunkra kell rögzíteni, így a viselet könnyebb, a hibaforrás pedig kevesebb. Egy problémám volt velük: mivel ultramaratoni távokon versenyeztem, azok akkumulátora, már egy 12 órás versenyt sem bírt volna ki. Pont ebben az időszakban jelent meg a Forerunner 310 XT, ami 18 órás üzemidőt ígért. Eldöntöttük, hogy veszünk egy ilyet.

2009. decembere óta edzek Lőrincz Olivérrel, aki az edzéseimnél 2 fő paramétert ad meg: időt és pulzust, ráadásul egy edzésen belül is igen változatos módon. A Forerunner 310 XT nagy segítséget jelent ezek végrehajtásában. Az edzéseket be tudom programozni előre, és így az órám folyamatosan figyelmeztet, ha valamilyen szempontból kicsúszok a tervezett pulzuszónából. Mivel előre meg tudom adni az edzés összes paraméterét, nem kell nézegetnem, mikor jár le az adott szakasz (akár idő-, akár megtett távolság szempontjából), hiszen az óra hangjelzéssel figyelmeztet, ha már másik pulzuszónában kell edzenem. Több edzés is beprogramozható, így, ha hasonló edzések vannak, nem kell mindig újra beírni az aktuálisat, csak ki kell választani a megfelelőt az előre beprogramozottak közül.

Az adatok vezeték nélkül egyszerűen áttöltődnek a számítógépre (egész pontosan azon keresztül egy, a világhálón lévő saját Garmin fiókba), így a „távedzés” sem jelent gondot, hiszen az útvonalat, szinttérképet, pulzust, tempót is meg tudja nézni utólag az edzőm. Ez szinte olyan, mintha ott lett volna az edzésem közben.

Versenyek közben nagyon hasznos az automatikus menet funkció, ami azt jelenti, hogy a céloknak megfelelően kiválasztok egy távot: pl. maratonoknál 2 km-es, hosszabb versenyeken 5 km-es szakaszt, és a képernyőt úgy állítom be, hogy az adott menet tempóját lássam, így jobb képet kapok a tempóm változásáról a hosszabb távokon. Ez kiváló kontrollt biztosít, hogy el se fussam a versenyt, de ne is legyek lassú.

Idegen helyen futva jó szolgálatot tesz számomra (aki könnyen eltévedek) a”vissza a kiindulási ponthoz” funkció, amivel bárhonnan visszajuthatunk a kiindulási helyre.

A pulzuspánttal, akadt néha problémám, amit annak tudok be, hogy elég vékony vagyok, így a pánt minimális megnyúlása is ahhoz vezetett, hogy már nem feküdt föl rendesen a pánt, így pontatlan volt a pulzusmérés. Ha ilyen gondom volt, a forgalmazó ( Navi-Gate KFT.) a pántot mindig kicserélte. A pulzuspánt viszont rendkívül kényelmes, szinte észrevehetetlen, 24 órán sem okoz sérülést, ha felvétel előtt bekenem alatta magam.

Számomra az üzemidő, még mindig rövid. A hosszabb versenyeket +1 pótórával oldottam meg, amelyet kölcsön kaptam.

Ma már elképzelhetetlennek tartom, hogy az órám nélkül fussak, akkora segítséget jelent nekem, mind az edzések, mind a versenyek során.

Lubics Szilvia